Rengeteget beszélünk, sokszor hangsúlyozzuk az anyák szerepét (legtöbbször jogosan), remélhetőleg legtöbben köszöntöttünk is édeasanyát anyák napja alkalmából, ez mindenki által ismert, elfogadott téma és jelenség.
Hol vannak az apák? Nálunk miért nincs apák napja?
Ebben az általában "férfitársadalomnak" tartott világban, pont a férfiaknak nincs ünnepük?
Az apáknak, akik az édesanyákat támogatják, hogy biztonságban hordjanak ki minket? Az apáknak, akik ugyanúgy szeretnek, várnak, mégis csak tehetetlen szemlélők a szülés-születés nagy előadásán? Akik aztán anyával együtt hazavisznek minket?
Az otthonba, aminek melegét az anya teremti meg - az apa által hazahordott fa lángjánál.
Anyánk táplál, enni ad nekünk - apánk hozta a húst. Anyu ölében elalszol - apu mindkettőtöket védelmez.
Anya hintázik veled az udvaron, apa gombát szed veled, megmutatja az őzet az erdőn.
Kitől lested el a mozdulatot, ahogy a kalapácsot fogod? Kitől tudod, mit kell mondani, ha az ujjadra vágsz vele?
Kivel láttad az első focimeccset, forma-1-et? Kitől tanultad, hogy nyit ajtót, hogy beszél egy férfi? Hogy kínálod hellyel a vendéget? Kire ismersz(akarsz ismerni) a tükörben, amikor legelőször nézed, férfi vagy-e?
Az apád nyomán leszel ember, férfi. Bár apák napja nincs, a te életedben számtalan ilyen nap volt, van, lesz.
A mi édesanyánk korán meghalt, mégsem vesztünk el. Van apánk, aki vállalta, hogy innentől neki mosnia, főznie is kell és felnevelt minket. Magára vette egy anya feladatait is és ettől kétszer annyira férfi lett, mint bárki más.
Felnevelt három gyereket, belefáradt, elképzelni sem tudom milyen nehéz lehetett velünk (pláne egy olyannal, mint én...) és a legszörnyűbb, hogy máig nem tudtuk megköszönni. Ilyenről nem beszélünk. Másról is ritkán.
Valamiért nem megy. Túl sok dologban különbözünk és túl sok dologban hasonlítunk - ha egy óránál többet vagyunk egy helyen, akaratlanul is összeveszünk valamin. Talán egyszer majd ez is változik, ahogyan az változott, ahogyan a viszonyunkat látom.
Apák napja nincs. Még nincs, pedig talán sokkal fontosabb lenne, mint az anyáké - nem azért, mert bármelyikük is fontosabb, dehogy - , mert mi, férfiak, nem szoktuk, nem tudjuk megbeszélni az érzéseinket, de ha lenne egy ilyen nap, talán egy gesztussal azért elmondhatnánk: apám, köszönöm.
Utolsó kommentek